„uttörőnek bukni is érdem”
(Arany János: A poloska)
A természettudományok által használt eszközök és módszerek irodalomtudományi felhasználásának lehetőségeire mind ez idáig nem figyeltünk fel kellőképpen. Rövid esszémben néhány irodalomtörténészek számára is tanulságos természettudósoktól származó kezdeményezést, valamint irodalomtudományi munkát támogató módszertani lehetőséget vázolok.
A bölcsészek és a természettudósok jelenleg is számos hasonló kihívással néznek szembe. Minden tudományterület élvezi a digitalizáció előnyeit, arra törekszik, hogy a már meglévő tudásanyagot adatbázisokba gyűjtse. A nyílt hozzáférés (open access) szellemében működik például a legnagyobb biodiverzitás-adatbázis, a Global Biodiversity Information Facility (GBIF) és a fehérjeszekvencia és funkció adatbázis, a Universal Protein Resource (UniProt). A kutatóhelyeken párhuzamosan folyó fejlesztések során létrehozott adatbázisok összekapcsolása a közös terminológia és közös szabványok használatát igényli, ami szükségszerűen közös nevezéktan kialakításához vagy a különböző nevezéktanokat összekapcsoló azonosítók kidolgozásához vezet. Jó példa erre a paleontológusok munkáját segítő The Paleobiology Database, ami az idők során egymástól függetlenül működő, eltérő nevezéktant használó őslénytani gyűjtemények elemeit rendszerezi. A nagy mennyiségű digitalizált dokumentum és eleve digitális környezetben keletkezett adat a korábbi módszerekkel áttekinthetetlen, ami új megközelítési mód, az adatbányászat megjelenéséhez, valamint szakkollekciók összeállításához vezetett. Az élettudományok a big data legnagyobb haszonélvezői közé tartoznak, jól illusztrálja ezt a két legnagyobb bioinformatikai-biotechnológiai adatbázis, az amerikai National Center for Biotechnology Information (NCBI) és az európai European Bioinformatics Institute (EMBL-EBI), amelyek egyaránt szolgáltatnak adatot, alapkutatási módszertani támogatást nyújtanak és továbbképzéseket szerveznek. A szakkollekciók kialakításában mintaértékű kezdeményezés a The Biodiversity Heritage Library (BHL), ami széles együttműködésben, open access elvek szerint, rendszerezve tesz hozzáférhetővé természetrajzi tárgyú dokumentumokat (könyveket, metszeteket stb.), többek között Charles Darwin virtuális könyvtárát. Közös probléma a digitális adat hosszú távú szolgáltatása és archiválása.
Az irodalomtudomány, akárcsak a régészet, a művészettörténet vagy a muzeológia, az általa feltett kérdések megválaszolásához természettudományi eszközöket és módszereket adoptálhat. A lehetőségek az egyes kéziratok vizsgálatától a rendszerszintű összefüggések feltérképezéséig terjednek.
A kéziratok és nyomtatványok feldolgozása során korábban sem volt érdektelen azok anyaga: hogy a szöveghordozó papirusz, pergamen vagy papír, hogy a szöveg különböző részei milyen színű tintával készültek stb. Irodalmi örökségünk szöveghordozóinak feldolgozása során természettudományi módszereket felhasználva ennél pontosabb képet kaphatunk, ami betekintést enged egy irodalmi műhely anyaghasználatába, anyagi kultúrájába. Mind a pergamen, mind a papír szöveghordozók keletkezési ideje meghatározható 14C (radiokarbon) kormeghatározással. A módszer hátránya, hogy a radiokarbon kormeghatározáshoz mintát kell venni az anyagból, fajtájától függően eltérő mennyiségben. A fóliók felületének előkészítésekor, a szövegmező és miniatúrák alapozásakor, valamint az íráshoz felhasznált tinták és festékek kikeverésekor használt anyagok kémiai összetétele, fázisai és azok arányai pontosan meghatározhatók. A vizsgálati eljárások egy része roncsolással jár, mint pl. a röntgen diffrakció (X-ray diffraction, XRD). Szerencsére számos roncsolásmentes analitikai módszer létezik, mint pl. a röntgen fluoreszcens spektroszkópia (X-ray fluorescence spectroscopy, XRF) és a részecskék keltette röntgenemissziós analitika (particle induced X-ray emission, PIXE), illetve a rezgési spektroszkópiai módszerek, mint az infravörös spektroszkópia (infrared spectroscopy, IRS) és Raman spektroszkópia (Raman spectroscopy). Számos érdekes kérdés megoldásához juthatunk közelebb általuk: Mennyire állandó a munkafolyamat során az egyazon scriptor által kikevert és felhasznált tinta összetétele? Az egyazon scriptoriumban működő scriptorok hasonló keverési eljárásokat, összetételi arányokat követtek? Környékbeli alapanyagokból dolgoztak vagy kereskedelmi úton a közelben nem hozzáférhető anyagokat is használtak? (Ez utóbbi árulkodó lehet a műhely anyagi helyzetéről, így ismeretlen keletkezési helyű kéziratoknál a szóba jöhető eshetőségek valószínűségéről.) A kézirattárak állományának feldolgozását, hogy a későbbi vizsgálatokhoz referenciákra tegyünk szert, olyan dokumentumokkal érdemes kezdeni, amelyeknek keletkezési körülményei és provenienciája tisztázott. Az ismert scriptorok biztosan azonosított munkáinak vizsgálatakor szerzett tapasztalatok értékesíthetők azokban az esetekben, amikor a scriptor és a szöveg összekapcsolása vitatott. Összehasonlítást lehetővé tevő vizsgálati eredmények és ezeket összegző adatbázis birtokában további adatokat vehetünk figyelembe olyan dokumentumok értékelésénél, amelyek keletkezési körülményei, így a keletkezés helye, a szöveget író kezek száma stb. tisztázatlanok, ami jelentős irodalomtudományi haszonnal kecsegtet. Jelenleg nem tudjuk pontosan, az anyaghasználat korszakonként hogyan változott, ezért elképzelhető, hogy az anyagvizsgálatok eredményei korszakos elkülönítésre is alkalmasak.
A szövegváltozatok viszonyának feldolgozásával, vizsgálatával kapcsolatban azon a tudományterületen érdemes új módszertani lehetőségek és technikai megoldások után néznünk, amelyik az elmúlt fél évszázadban a legnagyobb szöveges korpuszt vizsgálta matematikai módszerekkel kutatva leszármazási viszonyok után. A genetikai információt tároló dezoxiribonukleinsav (DNS) szekvenálása, vagyis az élőlények örökítőanyagának szöveggé alakítása óta ez a tudományterület a biológia. Kézenfekvő, hogy irodalomtudományi célokra használjuk az evolúcióbiológiai és rendszertani kutatások széles körben elterjedt módszertanát, a kladisztikát. A kladisztika alapjait Willi Hennig német biológus fektette le a 20. század derekán, az általa bevezetett kladogram arra szolgál, hogy segítségével a vizsgálatba bevont, egy időben élő élőlények leszármazási kapcsolataival összefüggésben hipotézist lehessen megfogalmazni az ősök ismerete nélkül. Ma használatos elnevezését alapelve után nyerte, miszerint a leszármazások fagráfokon ábrázolhatók (gr. κλάδος, ου ὁ: ʹágʹ), kládnak nevezzük a kladogram bármely tetszőleges részfáját. A kladisztika irodalomtudományi felhasználására már történt kísérlet: a De Montfort University Peter Robinson vezette kutatócsoportja a Studies of Textual Evolution of Manuscripts by Mathematical Analysis, röviden STEMMA-projekt keretében kiterjedt hagyománnyal bíró szövegek, köztük Geoffrey Chaucer Canterbury Tales című műve második történetének (The Miller’s Tale) variánsait dolgozták fel és ábrázolták. A nagyszámú forrás áttekinthetővé tétele mellett a módszer előnye, hogy – bár a biológusok feloldott, vagyis dichotomikus kladogram megszerkesztésére törekszenek – a kladisztika képes kezelni a politómiát is, amikor a gráfon előfordulnak három fokúnál nagyobb fokú belső szögpontok (vagyis amikor egy ponthoz háromnál több pont kapcsolódik). Bár a politómia általában a felhasznált információ ellentmondásosságára vagy elégtelenségére utal, tükrözhet valódi viszonyokat is: a természetben (különösen a növények esetében) magyarázhatja többszörös lefűződés vagy hibridizáció. Mindezek a szövegek esetében pl. a kompilációknak, a scriptor szóbeliségből beszüremlő ismereteinek vagy a több variánsból létrehozott szövegváltozatnak (mint amilyen egy kritikai kiadás szövegváltozata) feleltethető meg. A magyar irodalomban számos szövegkorpusz leszármazása vár tisztázásra, kiemelendő közülük a középkori latin nyelvű krónikáshagyomány és a magyar nyelvű kolostori irodalom. A leszármazások kladisztikai vizsgálatához nélkülözhetetlen a szövegek aprólékos textológiai vizsgálata és TEI XML feldolgozása, ez azonban a digitális bölcsészetnek egyébként is törekvése.
Az esszében említett természettudományi módszerek mindegyikének nemzetközileg jegyzett kutatói működnek Magyarországon.
Vizualizáció: Markó Anita