Általános metrika

Mivel a régi magyar verseléshez hasonló, heterogén hagyományokkal dolgozó verstanász gyakran találkozik korábban ismeretlen metrikai szerkezetekkel, a következő vázlat olyan verstan alapjait igyekszik körvonalazni, amely az elméletileg lehetséges összes versformát kezelni tudja.

Kössük ki, hogy a vers metrikusan rendezett nyelvi anyag!

Kössük ki, hogy a metrum ismétlődésen alapuló, numerikusan szabályozott struktúra!

1. A Jakobson–Lotz-axiomatika

Mivel a metrikai rendszerekhez gyakran kizárólag a versszövegeken keresztül férünk hozzá, szövegimmanens leírást lehetővé tevő elméleti keretre van szükségünk. Az axiomatikus verstan ilyen.

A versrendszerek axiomatikus tárgyalásának gyakorlatát Roman Jakobson és Lotz János vezette be egy a Stockholmi Magyar Intézetben 1941. április 8-án elhangzott, a mordvin népdalok verselését tárgyaló előadásukban.¹ Az eljárást 1972-ben megjelent tanulmányában Lotz tovább pontosítja, kimondva, hogy a korábban megfogalmazottakkal ellentétben egy versrendszer axiomatikus tárgyalása elméletileg képtelen leírni a versrendszer által tiltott szerkezeteket.²

A módszert Lotz a következőképpen foglalja össze. Előbb „explicit módon felsoroljuk az összes primitívet (ezek a rendszer definiálatlan terminusai),” majd „axiomák (szabályok) segítségével lefektetjük az összes fennálló viszonyt ezek között az alapvető alkotórészek között”.³

A definiálatlan elemek (vagyis a primitívek) az elmélet szerint a versrendszer nyelvi és metrikai összetevői. A mordvin vers esetében a szerzőpáros öt nyelvi és két metrikai összetevőt különböztet meg. Nyelvi összetevőnek tekinti a szótagot, a szót, a tagot, a mondatot és az „egész”-et, mivel ezek „nyelvileg adottak, azaz költészeten kívül is megvannak”, metrikai összetevőként értelmezi az ütemet és a sort, mivel e két összetevő „csak a költői mű által jön létre”.⁴ A kétféle összetevő lényegi változtatás nélkül kerül át Lotz önálló tanulmányába. A nyelvi összetevőket (itt: nyelvészeti alkotóelemek) alosztályokba sorolja („hangtani jegy – primitív: szótag; szemiotikai keret – primitívek: szó, kolon, mondat”), a metrikai összetevők közül a korábban „ütem”-nek nevezett egységet átkereszteli („szegmentum”), de ezek a változtatások a lényeget nem érintik.⁵ Az összetevők felsorolása után az axiomatikus versleírás az ezeket elrendező szabályokat írja le. Például: „I. Alaptétel: A metrikai rendszerben valamennyi összetevő úgy rangsorolható, hogy minden következő a közvetlen megelőzőkből egész számút (azaz egyet vagy többet tartalmaz). A sor a következő: szótag, szó, ütem, tag, sor, mondat, »egész«.” Vagy: „II-1. Alaptétel: Egy ütem legalább három, de kétszer háromnál kevesebb szótagot tartalmaz.”⁶

A modell egyetlen gyengéje, hogy – mivel a verset kétféle, nyelvi és metrikai összetevőből építkező struktúraként értelmezi – elsősorban olyan szerkezetek leírására alkalmas, amelyekben mindkét típusba sorolt szerkezeti elem megtalálható. A valóságban azonban számos olyan metrikai megoldással találkozunk, amely kizárólag „nyelvi” összetevők ismétlődésére épül (pl. rím, mondattani párhuzamosság).⁷

2. Metrikai összetevők + metrikai szabályok

A szerzőpáros kétféle, nyelvi és metrikai összetevőkből építkező rendszerét bírálva Horváth Iván egy „L” nyelvet és ennek „M” metrikai rendszerét a következő táblázattal szemlélteti:

A kétféle csoportosítás legnagyobb különbségét nem is a szótag eltérő megítélése adja (mint látható, a Jakobson–Lotz javasolta felosztással szemben a szótagot Horváth metrikai kategóriának tekinti),⁹ hanem az, hogy az utóbbi leírás nem tartalmaz „nyelvi összetevő”-ket. A Horváth felvetette szempont („csakugyan szükségük volt-e a szerzőknek olyan kategóriákra, amelyek nem tisztán nyelvészetiek, de nem is tisztán metrikaiak?”)¹⁰ jogos, de a kétféle kategória szétválasztása az övétől eltérő rendszertant is lehetővé tesz.

3. Nyelvi összetevők + metrikai szabályok

Fogadjuk el, hogy a vers egy elem- és egy szabálykészlet kapcsolata, ahol a szabályok segítségével elrendezett elemkészletből megfelelésrendszer jön létre. Mivel kikötöttük, hogy a vers nyelvi anyagból létrehozott szerkezet, azt is beláthatjuk, hogy építőelemei (vagyis összetevői) mind nyelviek kell, hogy legyenek. Ha a metrumot összetevők és szabályok kapcsolataként fogjuk fel, akkor a „verssor”-hoz vagy a „versszak”-hoz hasonló egységek nem összetevőknek, hanem már a szabályrendszer létrehozta szerkezetrészleteknek tekintendők, leírásukat eszerint nem az összetevők között, hanem a szabályrendszer felől érdemes megkísérelni.

Jelen vázlat – egyetlen ponton módosítva a Jakobson–Lotz-axiomatikát – az összetevőket tehát mind nyelvieknek tekinti. Felfogásunk szerint nyelvi összetevő minden olyan elem, amellyel szemben az adott nyelv jólformáltsági feltételeket fogalmaz meg. Amikor a Jakobson–Lotz-axiomatikát bíráló Horváth Iván a szótagot metrikai kategóriának tekinti, más definícióból indul ki. Táblázatából arra következtethetünk, hogy a szótagot azért sorolja a metrikai összetevők közé, mert szerkezetüket metrikai jellegű szabályok alakítják ki. (Ezek a szabályok azt határozzák meg, hogy mely fonémák képezhetnek az adott nyelvben hangossági csúcsot, illetve, hogy a hangossági csúcsok milyen távolságra lehetnek egymástól). Horváth Ivánnak tehát igaza van, amikor úgy fogalmaz, hogy „a szótag a köznapi beszédben is metrikai kategória”,¹¹ amennyiben a beszédhangokat metrikai jellegű szabályok rendezik szótagokká, de a metrikai vizsgálat számára ebből a megfigyelésből csak annak belátása következik, hogy a grammatika a metrikai megkötésekhez hasonló szabályokat is tartalmazhat. Ha egy nyelv grammatikája előírja, hogy a beszédhangok bizonyos szabályok szerint szótagokat hoznak létre, akkor a szótagokat grammatikai kategóriának kell tekintenünk, különben az adott nyelv összes grammatikailag jólformált megnyilatkozását versként volnánk kénytelenek értelmezni.

Egy versrendszer axiomatikus leírása eszerint – a Jakobson–Lotz szerzőpáros által megfogalmazottakkal összhangban – két lépésből kell, hogy álljon. Előbb explicit módon felsoroljuk a versrendszer által használt összetevőket (ezek – felfogásunk szerint – mind nyelviek kell, hogy legyenek), majd szabályok segítségével leírjuk, hogy az összetevőkből milyen szerkezetek hozhatók létre. Az összetevők kétféleképpen hasznosíthatók: egyrészt mint tartalmatlan kategóriák, másrészt mint többé-kevésbé tartalmas egységek. Egy szótag, amennyiben pusztán szótagszerűségét tekintjük, minden más szótaggal azonos, amennyiben viszont tartalmára építjük fel a metrikai struktúrát, csak a hasonló tartalmú szótagokkal alkothat megfelelésrendszert. Ugyanez a többi összetevőre is igaz. Az összetevők kétféle felhasználási módja különböző szerkezettípusokat eredményez. Ha az összetevőket tartalmatlan kategóriaként használjuk fel, akkor a szerkezet numerikus szabályozottsága csak az összetevők számát határozhatja meg. Ebben az esetben „számláló”-típusú verselések jönnek létre. Ha a szabályozottság kizárólag az összetevők tartalmára vonatkozik, akkor a különböző értéket felvevő összetevők többé-kevésbé pontos tartalmi megfelelése alakítja ki a metrikai szerkezetet. Ebben az esetben olyasféle megfelelések jönnek létre, mint amilyen a „rím” vagy a „szintaktikai párhuzamosság”. A kétféle elv együttesen is érvényesülhet, ilyenkor – részben vagy egészben – a metrikai szerkezet alapjaként funkcionáló nyelvi összetevők darabszáma és tartalma is szabályozott (mint például az időmértékes verselés esetében). A Jakobson–Lotz kidolgozta, Horváth Iván által megbírált modell ilyen átfogalmazásának előnye, hogy egyazon elméleti keretben képes leírni bármilyen ismétlődésen alapuló, numerikusan szabályozott nyelvi struktúrát.

Hivatkozások

Vizualizáció: Markó Anita