Tanulmányok

Aethicus Ister betűi

Aethicus Ister Cosmographiája a 8. század első felében íródott, ha csak töredékesen is, 44 másolatban maradt fenn, már középkori könyvtárak katalógusában is említik. Először Josias Simmler adta ki nyomtatásban, Baselben Antonius Itinerariumával együtt 1575-ben1, de ő tévesen Julius Honorius munkáját vélte Aethicusénak. Ugyancsak nyomtatott kiadás Henricus Stephanusé Dionysios, Pomponius Mela és Solinus munkáival együtt, 1577-ben2. Az elkövetkezendő századokban több kiadás is napvilágot látott.3 Karl Pertz, Marie-Armand D’Avezac, Christian Petersen kezdték meg a kozmográfia modern publikációját, majd Heinrich Wuttke készítette el az első magas minőségű kritikai kiadást. A kozmográfia legújabb értelmezését 2011-ben Michael W. Herren professzor adta ki angol nyelven, ez az első teljes, élő nyelvre átültetett fordítás.4 Herren könyvének megjelenésével új irányt vehet a kutatás, ugyanis a teljes mű recepciótörténetével még adós a szakirodalom, én kizárólag az ábécével foglalkozom.

Aethicus Ister ábécéje a kozmográfiától függetlenül is megtalálható jelentős számú kéziratban, több évszázadon keresztül másolták. Ez az első olyan tanulmány, amely a teljességre törekedve igyekszik őket összegyűjteni és összehasonlítást végezni. A vizsgálat célja, hogy megfigyelje a szabályszerű változásokat a betűk neveinek tekintetében. Az anyag még nem teljes, vannak olyan példányok, amelyek kimaradtak a felsorolásból. Ennek oka az, hogy René Derolez Runica Manuscriptájának – amely Herren kozmográfia-kiadásán kívül a legfontosabb kiadás – nem minden esetben azonosíthatóak a forrásai.5 Az összehasonlító táblázatban (lásd a mellékletet) kronológiai sorrendben találhatók a források, a könyvtári jelzetben pedig hiperlink vezet a digitalizált másolatokhoz; amennyiben ez nem található benne, úgy a könyvtáraktól elkért személyes példányok voltak a források.

A kozmográfia szerzője

Az évszázadok alatt sokan, sokféleképpen igyekeztek Aethicus Ister nyomába eredni és a szerző kilétét felfedni. A legnépszerűbb feltételezés szerint a kozmográfia fordítója nem más, mint Szent Jeromos, hiszen ő is Pannonia és Dalmatia határáról származott, nagy utazásokat tett szerte a világban. Már Wuttke is csak óvatosan tulajdonítja neki a szerzőséget.6 Szerinte Jeromos csak diktálta a fordítást egy latinul nem jól tudó szerzetesnek. A narrátor végig a mű része marad, kommentálva Aethicus mondanivalójának hitelességét vagy eredetiségét, beleszőve saját tapasztalatait. A szerkesztő hangneme eredeti, de okosan használja fel Szent Jeromos stílusának jellemzőit, és magáévá teszi annak kedvenc szavait is, például a latrarét és az inennarabilist.7 A szerző jól ismerte Szent Jeromos munkáit, szívesen tetszeleg a szerepében, ugyanakkor egészen biztos, hogy személye nem azonos a bibliafordítóéval, ezért a továbbiakban Pszeudo-Jeromosként hivatkozom rá.

A kozmográfiában hivatkozott művek alapján Herren kísérletet tett annak a könyvtárnak a lokalizálására, ahol szerzőnk dolgozhatott rövidebb vagy hosszabb ideig. Herren szerint Bobbio könyvtára az, amelynek a kikövetkeztetett 8. századi állománya megfelel a kritériumoknak.8 Hipotézise szerint a kozmográfia szerzője Bobbióban fejezhette be munkáját. Az ottani katalógusból hiányzó könyveket Nagy-Britanniában tett utazása alkalmával volt lehetősége kézbe venni és kijegyzetelni, esetleg teljes részeket kimásolni. Pszeudo-Jeromos a szöveg nyelvezete és latinsága alapján Észak-Olaszországból vagy a Meroving Gaulból származhatott. Herren arra a megállapításra jut, hogy Aethicus Ister, a szkíta pogány szofista személye örökre homályban fog maradni, hiába próbáljuk meg azonosítani.

Aethicus Ister ábécéje

A mű a megírásától kezdve élénken élt a köztudatban. Ezt tanúsítja Rabanus Maurus, aki a 9. század első felében a De inventione linguarum című művében tesz említést Aethicus kozmográfiájáról. Az aethicusi ábécé citálása a De inventione linguarum népszerűségének növekedésével a 9. századtól kezdve folyamatos. Roger Bacon és Richard von Haldingham feljegyzései arról tanúskodnak, hogy Britanniában is előszeretettel használták a kozmográfiát, majd a humanisták is forgatták. John Dee naplójában feljegyezte, hogy könyvtárában megtalálható volt Aethicus kozmográfiája, talán két példányban is, az egyik ma is rendelkezésünkre áll.9

A jelenleg rendelkezésre álló és ismert ábécére való utalások és idézések köre napról napra bővül a digitalizálás és online hozzáférhetőség szerencsés együttállásával. Noha az érdeklődés nagy és állandó az ábécé iránt, ez az első tanulmány, amely összehasonlítja a jelenleg rendelkezésre álló forrásokat és elemzi is azokat.

Alapvetően kétféle, az ábécére történő utalással találkozhatunk: egyrészt olyanokkal, amelyek az autentikus szövegkörnyezetből indulnak ki, az írásrendszert a Cosmographia részeként tanulmányozzák (primer), illetve olyanokkal, melyek az eredeti kontextust mellőzik, tehát függetlenek a kozmográfiától (szekunder). Amennyiben az ábécére primer kontextusban lelünk, úgy előtte a kozmográfia részét vagy egészét is megtaláljuk lejegyezve. A szekunder módon hagyományozódott ábécé esetében csak az ábécét találjuk lejegyezve a betűk neveivel együtt és a legtöbb esetben Aethicusnak tulajdonítva azokat. Az ilyen lejegyzéseket mind Rabanus Maurus De inventione linguarumára vezethetjük vissza, Derolez „De inventione tradition”-nek nevezi a jelenséget.10 A harmadik lejegyzési változata az ábécének, amikor titkosírásként használják, rövidebb szövegek, aláírások, díszítések esetén, és minden esetben más ábécék betűivel keverik. Ez utóbbi változatot is a De inventione linguarumra vezethetjük vissza, hiszen Rabanus kriptográfiai kontextusban vizsgálja az Aethicus-ábécét.

René Derolez Runica Manuscripta című könyvében grandiózus összefoglalását adta a kéziratokban fennmaradt rúnaírásos emlékeknek. Akárcsak az általam vizsgált korpusz nagy része, a rúna ábécés források aranykora szintén a 9–11. század közé esik.11

Az aethicusi ábécé a legkorábbi Cosmographiák kéziratának végén található. A legrégebbi fennmaradt kozmográfia-kézirat egy 8. század végi, Lipcsében őrzött forrás (Leipzig, UB, Rep. I. 72 4°), ezt követi időben egy töredékes admonti (SB, MS 472), és egy oxfordi (Bodleian Library, Junius 25). A kozmográfiának vannak ábécés és ábécé nélkül terjedt változatai már a korai változatok között is (pl. St. Gallen, Stiftsbibliothek Cod. Sang. 133; Wolfenbüttel, HAB, Cod. Guelf. 80.6 Aug. 8°; Leiden, UB, MS Scaliger 69).

Az ábécére a főszövegben is vannak utalások, minden kutató egyetért abban, hogy az írásrendszer eredetileg a kozmográfia szerves része volt. Az ábécére való utalások a következők:

A következőkben lejegyezzük ábécéjének betűit, amelyek egyáltalán nem hasonlítanak a mi betűinkhez, a héberhez, göröghöz, latinhoz, káldeushoz, szírhez és egyiptomihoz, amelyek bizonyos rokonságot mutatnak a mieinkkel. Ő viszont jobban igyekezett saját betűinek és azok jelentésének megformálásán, mint más bölcsek, amelyeket bizonyos írók és a pogányok közül sokan másolták különböző célból, máshogy rajzolva meg azokat.12

*

Versét olyan írásjelekkel látta el, melyeket senki sem tudott elolvasni, rejtélyét senki sem tudta megoldani: hanyatt dűlő héber betűket, előre hajló görög betűket, kör alakban kettőzött latin betűket, és az ő betűit középen. De csak ő tudta, hogy időmértékes versei öndicséretére készültek. Görögország legjobb, leghozzáértőbb dekódolói sem tudták megfejteni művészetét, találmányát, feladványát.13

*

Megkülönböztette az ábécé betűit, melyet feltalált a következőképpen: alamou, becah, cathy, delfou, effothy, fomethy, garfou, hethmu, iofithy, kaithy, lethfy, malathy, ozechy, chorizech, phithyrin, salathy, intalach, thothimos, azathot pro r., yrchoni, zothycin. Itt végződik Aethicus könyve, aki filozófus és kozmográfus, nemzetisége szerint szkíta és nemes szülők sarja. Etikus filozófiájának eredete hozzá és más filozófusokhoz megy vissza.14

Az utóbbi idézetek azért is problémásak, mert nehezen interpretálhatóvá teszik a kézirat végére jegyzett ábécé körülményeit, ezzel még több kihívás elé állítva a kutatókat. Amit biztosan állíthatunk a szöveg alapján, hogy az ábécé Aethicus saját találmánya, a betűket a latin, görög és héber karakterekből formázta. A három szent nyelv írásrendszereinek felhasználása nem meglepő, egyrészt a Szent Jeromos szerepében való tetszelgés, illetve Izidor Etymologiaejének sokszori idézése miatt. Ugyanazokra az ábécékre utal Pszeudo-Jeromos, mint Izidor a már korábban említett Grammatika-részletben, a héberre, görögre, latinra, káldra, szírre és egyiptomira. A hajlított görög betűk a delfou, ozechi, salathy, a kettőzött latin betűk az alamou, chorizech, phithyrin lehetnek.15 Az Aethicus ábécé nagyjából a latin ábécé sorrendjét követi, azathotnál meg is jegyzi, hogy az „r”-nek felel meg. A betűk nevei összedolgozott görög és héber betű nevek Herren szerint. A leideni Voss. Lat. F113 jelzetű kéziratban a betűsor három plusz karakterrel egészül ki, amelyek sem a lipcsei, sem az admonti, sem az oxfordi, de a De inventione tradíciójú kódexekben sem találhatók, ezek az efethi, baraccyn és talmin. Ez utóbbi kézirat azért is érdekes, mert ez az egyetlen, amely a betűk mellett példaszavakat is felsorol, valószínűleg a korszakban népszerű mintát követve.

A latin szövegben az adinvenit szó félrefordítható, hiszen több jelentés is társulhat hozzá a hitelesítési szándékon túlmenően: ’rátalál’, ’feltalál’, ’kitalál’, ’megszerez’. Attól függően, hogy milyen értelmet szeretnénk felfedezni a mondatban, végzetesen eltérő jelentésekkel tarkíthatjuk. A De inventione-hagyomány Izidor Etymologiaeje óta volt népszerű, ahol listába szedve közölte a különféle invenciókat. Ennek a lenyomatát láthatjuk Rabanus Maurus művének címadásában is.16

Jelen tanulmány a betűk neveivel foglalkozik, azok változásával. Megfigyelhetünk-e különbségeket, egyezéseket, tendenciákat a kódexek eredetét figyelembe véve? A primer és szekunder hagyományozódás vajon hatással volt-e egymásra vagy végig következetesek maradtak a másolók?

A De inventione-hagyomány

A St. galleni Stiftsbibliothekben őrzött Cod. Sang. 876-os jelzetű kézirat17 a st. galleni kolostorban keletkezhetett a 800-as években. A pergamenre írt kódex főleg grammatikai szövegeket tartalmaz, és kitüntetett szerepe van a filológiai kutatásokban, ugyanis itt található meg a legkorábbi, vagy több szövegnek a jelenleg ismert egyetlen fennmaradt változata, így az ismeretlen szerzőjű De scansione heroyci versus et specie eorumnak. A kódexben Donatus Ars majorja és Ars minorja, Petrus Pisanus kompilációja a két Donatus-munkából, Mallius Theodorus De metrise, Diomedes Ars grammaticája, Beda Venerabilis De arte metricája és De schematibus et tropisa is olvasható. A kódex egyértelműen párhuzamba állítható a vele egykorú St. Gallen, Stiftsbibliothek, Cod. Sang. 878-cal, mely Bernhard Bischoff szerint Walahfrid Strabo, Rabanus Maurus fuldai diákjának, későbbi reichenaui apátnak a személyes, valószínűleg autográf gyűjteménye.18 Strabo vademecumja tartalmazza Donatus Ars minorját, akárcsak a Cod. Sang. 876, Beda Venerabilis De arte metricáját és De natura rerumát, Priscianus Caesariensis De nomine, pronomine, et verboját, Sevillai Izidor grammatikai megjegyzéseit, a 178–240. lapig terjedő oldalakon Rabanus Maurus computusát, valamint Maurus mesterének, Albinus Alcuinusnak a grammatikáját.

A vademecumban a 320–321. fóliókon a De inventione linguarum szellemében írásrendszereket találunk: hébert, görögöt, angolszász rúnákat és az Abecedarium Nordmannicumot. Ez utóbbi a rúnák memorizálását támogató vers, mely azonban sajnos a 19. században jelentősen megsérült a kódex gondatlan vegyi kezelése közben, viszont szerencsére Wilhelm Grimm 1821-es másolatában fennmaradt. E két oldal évszázadok óta tartja izgalomban a nyelv- és irodalomtörténészeket, jelentős szakirodalma van.

Wolfgang Lazius De gentium aliquot migrationibus (1555) című művében lejegyez egy Marcomanni rúna ábécét, mely azonban nem teljes, a „p” után megszakad. Derolez szerint a Lazius által használt kézirat is töredékes vagy olvashatatlan volt. Majd ötven évvel később Melchior Goldast megtalálta az ábécé hiányzó részét egy írásrendszereket tárgyaló műben, amelynek a De inventione linguarum ab Hebraea usque Theodiscam, & notis antiquis címet adta, és az Alamannicarum rerum scriptores aliquot vetustiban közölte (1626). Goldast Rabanus Maurusnak tulajdonította a szerzőséget, Derolez, noha részletes magyarázatot nem ad, főleg Goldast hiteltelenségére hivatkozva, nem ért egyet vele.19 Colvenerius 1626-os kiadása és Migne Patrologia Latinája átvették Goldast megállapítását. Goldast címadásával kissé félrevezette olvasóit, hiszen nem a nyelvek, hanem az ábécék feltalálásról értekezik Rabanus. Ezért Derolez hol linguarumként, hol litterarumként hivatkozik rá.20 Wilhelm Grimm az Ueber Deutsche Runen című monográfiájában elemezte a De inventione linguarumot és igyekezett Goldast forrását is azonosítani.21 Amíg a De inventione linguarum tényleges szerzőjére nem derül fény, addig én is a bevett módon Rabanus Maurus művének tekintem. Amennyiben rúnaábécét találunk egy-egy kódexben lejegyezve, azok eredetének legalább fele a De inventione-tradícióra megy vissza.22 Nincs ez másképp az Aethicus-ábécéknél sem. A Rabanus-mű többféleképp hagyományozódott, vannak rövidebb és hosszabb változatok, olyan verziók, ahol csak az ábécéket találjuk lejegyezve, és olyanok, ahol az ismertetést is feltüntetik, illetve időnként egy-egy ábécét elhagynak a másolók. Rabanus a rúnákra vonatkozó ismeretét Alcuintól szerezhette, aki 801–804 között tanította Tours-ban, bár ezt Derolez megkérdőjelezi.23 A kéziratokat megvizsgálva két fajta De inventione-hagyományozódást mutat ki Derolez, az „A” csoportba a Németországban köröző kéziratokat sorolja, a „B”-be a franciaországiakat.24 A két változat között több különbség is van, mind a héber, mind a görög, mind a latin, mind a rúna és a titkosírásos ábécék között.

A következőkben én kizárólag Aethicuséra fókuszálok. Az „A” verzióban az ábécét ismertető szöveg Derolez következtetése alapján így hangzik:

Litteras enim Aethici philosophi et cosmographi natione Scythica nobili prosapia invenimus quas venerabilis Hieronymus presbyter ad nos usque cum suis dictis explanando perduxit, quia magnifice illius scientiam atque industriam duxit; ideo et eius litteras maluit promulgare. In istis adhuc litteris [si] fallimur et in aliquibus vitium agimus vos emendate.25

A „B” verzióban pedig így:

Aethicus philosophus et cosmographus litterarum caracteres quos adinvenit ita ut infra notatum est distinxit, quosque beatae memoriae Hieronymus presbyter cum libro suo cosmographo Latinis tradere curavit; non ut illos imitemur scripturis nostris, sed ut sciremus industriam indagationis illius, qui illos adinvenit.26

A betűk pedig a következők: alamon, becah, cathu, delfoi, effothu, fomethu, garfou, hetmu, iofithu, kaitu, lethfu, malathi, nabaleth, ozechi, chorizech, pithirin, salathi, intalech, theothimos, azathot, req / pro r, yrchoim, zothichin / zeta.

A mű szerzője mindenképp ismerte a kozmográfiát, több kifejezés is visszaköszön belőle, valószínűleg didaktikai célt szolgált a „B” változat. Derolez szerint a mű eredete mindenképp Németországhoz, talán a fuldai kolostorhoz köthető, ahol Rabanus is tevékenykedett. Azonban Derolez nem győzi hangsúlyozni, hogy a szerző személye egyáltalán nem tisztázott és fenntartásokkal kell kezelnünk.27

Az ábécében a pro r vagy req betű szövegromlás eredménye, a kozmográfiában az azathot feleltethető meg az r-nek, de az is lehetséges, hogy a kozmográfiának volt egy olyan korai változata, amelyben az azathot nem az r helyett állt. Én ez utóbbit kétlem, ugyanis így már két cathu formájú betű lett volna az ábécében. Az „A” és „B” variánsú De inventionék között az ismertető szövegeken felül a betűk között nehéz szabályszerű eltéréseket találni, mindkét ágon találunk zothichineket és zetákat is. A legkorábbi kéziratokra inkább a kozmográfia-közeli zothichin a jellemző, később alakul át a betű neve görögösebbre. Amennyiben azonban nem a De inventione-hagyománnyal és nem is a kozmográfiához tartozó betűsorral találkozunk, könnyen azonosíthatjuk a lejegyző forrását a req betű meglétével vagy hiányával. Amennyiben a req szerepel a szövegben, úgy a De inventione-kéziratok egyikét használta, ha a req nincs benne, úgy a kozmográfiát.

A Cod. Sang. 876-ra visszatérve, vizsgálatunk szempontjából kiemelten fontos annak a 278–281. oldalig terjedő szakasza, ugyanis itt található a De inventione legkorábbi ismert lejegyzése. A mű természetes közegében van, grammatikai értekezések közé ékelve. A négy oldal szorosan összefügg egymással, mivel a betűk igen nagy területet foglalnak el, egy-egy írásrendszer nem fér ki egy oldalra, a héber jobbról balra való haladása miatt először visszafelé kell lapoznunk a kódexben. A szöveg nagyon kifakult, így nehezen olvasható. Először a héber írásrendszert találjuk, utána a görögöt, a latint és végül Aethicus ábécéjét. A 281. oldal tetején láthatóak szövegfoszlányok, melyek valószínűleg a normann, rúna írásrendszer korábban szintén olvasható maradványai, a másoló rosszul számolt a rendelkezésre álló helyével a kéziratban, talán később akarta pótolni. Derolez szerint a 280. fólió után egyértelműen hiányzik egy lap.28 Ezen az oldalon találunk még monogramokat és rövidítéseket. Úgy vélem, mivel ez a négy oldal jóval fakóbb, mint a kódex többi része, talán ez lehet az egyik legrégibb szöveg benne, a kézírás is különbözik a többitől. Derolez úgy véli, hogy talán ezt a kéziratot is használta Goldast a kiadásához, sőt ő a felelős a kézirat sérüléséért.29 Goldast nagy könyvtárat gyűjtött össze, gyakran tisztességtelen módon, a st. galleni tanács elé került azzal a váddal, hogy kéziratokat tett tönkre, lapokat tépett ki kódexekből, sőt egész könyveket tulajdonított el. Goldast tagadott, de bűnösnek találták és pénzbírsággal sújtották. Az általa St. Gallenből elhordott könyvek most is Brémában vannak, ahol Goldast meghalt.30 A lapokat később is köthették egybe a kódex többi részével, hiszen a grammatikai kontextus megengedte azt. A st. galleni könyvtár történetén végigtekintve, úgy vélem, lehetséges, hogy annak nagy földrajzi területet magába foglaló szellemi és materiális körforgásába bekapcsolódott ez a szöveg is, talán magának, Strabonak a közvetítésével. Derolez is sok összefüggést vél felfedezni a 876 és 878-as jelzetű st. galleni kéziratok között.

Aethicus Ister ábécéje mint titkosírás

Aethicus Ister ábécéje a kozmográfia keletkezését követően gyorsan utat talált magának más kontextusokba is. A De inventione-hagyomány indulásával egy időben már titkosírásos szerepben is megtaláljuk az ábécét. Az első ilyen ránk maradt emlék a Bibliothèque municipale de Valenciennes Ms. 59 (52) jelzetű kódexe,31 mely Szent Jeromos kommentárjait tartalmazza Jeremiás könyvéhez és az Ad Paulinum de studio Scripturarumot. Az első fólión az „a primo usque in sextum” mondatban az „a” betű az alamonnal van lejegyezve, az „usque” e-je a bonifáciuszi pontozással van behelyettesítve, a „sextum” t-je az aethicusi thothimos. A többi betű mind görög. A 28r-n megismétlődik az eljárás, a görög és az Aethicus-betűkből latinul „Deo gratias, Amen” mondat olvasható ki. Az e, o és r betűkön kívül mind Aethicuséval van helyettesítve. Az utolsó fólión a 181v-n a szkriptor nevét és a dátumot is elrejtette görög, aethicusi, valamint rúna betűkkel. A szöveg feloldása a következő:

Abbat fieri ordinavit, Agambertus fecit, Deo gratias, semper, Domine, Amen. Kalendas julii scribere inchoavi, pridie nonas agustas consummavi, anno VI imperii domni Caroli, serenissimi atque gloriosissimi imperatoris cs. aug. Qui legis ora pro scriptore, ut merear habere Deum protectorem.

Csak a szerző neve, Agambertus van egyféle betűvel szedve, mégpedig rúnákkal. Ugyanezen az oldalon, a lap alján anagrammákat találunk, illetve az iniciáléból is betűket olvashatunk ki: H, L, T, T, D, I, L, O. Derolez szerint ennek a megfejtése HLOTTILDIS ABBATISSA.32 Agambertus más kéziratokat szignált, ebből Bischoff arra következtet, hogy Tours-ban lehetett szkriptor.33 A kézirat datálása 806, tehát az első ismert kozmográfia és De inventione-kézirat közé esik időben. Agambertus következetesen ρ-t használ a latin R helyett, egyszer sem a req-et vagy azathotot. Ezért úgy vélem, egy Aethicus-kozmográfia volt betűinek forrása, mégpedig egy olyan, ahol azathot mellől hiányzik a pro r kitétel. Olyan szellemi környezetben dolgozott a szkriptor, ahol Alcuin is tevékenykedett, így nem meglepő, hogy jártas volt mind a rúna, mind a görög mind az Aethicus-ábécékben. Agambertus vagy a De inventione egy nagyon korai változatából dolgozott, ebben az esetben annak a terminus ante quemje 806, vagy vele körülbelül egyidős, és az eredeti „B” típusú francia kéziratot ismerte, amely talán ugyanabban a szkriptóriumban keletkezett, amelyben a Valenciennes Ms. 59 (52).

Ugyanerre a titkosítási eljárásra ismerünk az oxfordi St. John’s College könyvtár Ms. 194-es jelzetű kéziratában. A kódex Máté, Márk, Lukács és János evangéliumait tartalmazza. A kódex a 9. századra datálható, és brit szkriptóriumban másolták, óangol textusok is vannak benne. A 65 rectóján János evangéliumát követve olvashatjuk Aethicus betűibe rejtve, hogy „Ardua scriptorum pre kunctis artibus ars est”.34 Az Aethicus-betűk egy másik ábécé betűivel vannak keverve, amelyet azonban én nehezen tudok azonosítani, talán a káld ábécé egyik változatából válogatott. A kódexet nem lehet a De inventione-hagyományhoz sorolni, valószínűleg egy Britanniában is elérhető kozmográfiából dolgozott a szerző.

A 9. század második felére datálható az a Biblia Latina,35 melynek a 117. oldalán János evangéliumának prológusában a másoló titkosírással rejtett el néhány szót. A kódex bretagne-i eredetű, tartalmazza a négy evangéliumot, a prológusokat, valamint fejezetmutatót Márk, Lukács és János könyvéhez. Az evangéliumokat a pergamenre több kéz írta, Karoling minuszkulával. Az aethicusi ábécével elrejtett szöveg feloldása: „Amen. Explicit prolocus”.36 Rögtön a szöveg alatt olvasható a titkosított szöveg második részének feloldása is. A kriptografikus szöveg ugyanazzal a színnel van lejegyezve, mint a főszöveg, szemben a piros színű átirattal, mely lejegyzés két oldalon átnyúlva olvasható (116v–117r): „Incipit prologus sancti Hieronimi in Johannem. Incipiunt kapitula sancti Evangelii secundum Johannem.”37 A szövegben ettől a kéztől más ilyen jellegű megjegyzést nem találunk, csupán erre a két oldalra korlátozódik, míg a titkosított rész „amen”-je nem különül el jelentősen térben a főszövegtől, az „Explicit prolocus” már távolabb van. Ez utóbbi lejegyzés egyrészt dekoratív célt szolgált, így választották el a szövegeket egymástól, illetve Jeromos miatt a lejegyzőnek eszébe juthattak a neki tulajdonított betűk. Az Aethicus-betűket ismét rúna betűkkel keverve találjuk, minden bizonnyal egy De inventione-példányból dolgozhatott a kompiláló. Érdekes, hogy akárcsak az Ms. 194-ben, itt is János evangéliuma után találjuk a titkosított mondatot.

Megfigyelhető tendenciák a betűk neveiben

A táblázaton végigtekintve a következő változásokat figyelhetjük meg az Aethicus-betűk nevében. Az alamou szó végi –u hangzója n-re változik és következetesen így másolják primer és szekunder kontextusban is. A becah-nak a 9. századtól kezdve (Cod. Sang. 237) terjed egy görögösebb beta változata. A cathy-ban a szó eleji ch– / c– váltakozik, a delfou szóvégi u-ja i / y-re változik. A Leiden, UB, Voss. Lat. F113 jelzetű kéziratban vélhetőleg az őt követő -thy végződések hatására a delfou is –thy végződést kap. Az effothy-nak szintén a szóvégi y-ja változik u-ra. A fomethy-nek egy különleges változata van, mely kétszer fordul elő: forti (Codex Bernensis 207) és furti (Paris lat. 528), de a többi betű tekintetében e kódexekben nem találunk szabályszerű megfeleléseket. A garfou szó eleji g-je időnként c, illetve itt is a szó végi –u lesz -i / –y. A hetmu-nak van egy t helyett c-vel terjedő változata (Codex Bernensis 207, Strasbourg Ms 326 [Lat 275], Oxford. St John’s College. MS 17), illetve itt is az –u / –i / –y végződés váltakozik. A iofithy-nak szintén van –u / –i végződésű változata, és akárcsak a többi hangzónál itt is vannak th-val és h nélkül terjedő változatok. Érdekes módon csak egy esetben találunk az f helyett ph-t (London, BL, Cotton Appendix LVI). A kaithy a-t követő i-je időnként kiesik. A lethfy szóvégi –y-je u-ra változik. Időnként a –t utáni h esik ki, illetve egy esetben (ÖNB Cod. 1761) a –t is. A malathy nagyjából hűen követi az eredeti alakot, az –y időnként –i-re változik. Ezzel szemben a nabelech a legkülönfélébb változatok veszi fel. Az ozechynek vannak –i-vel és y-nal terjedő változatai. A Leiden, UB, Voss. Lat. F113-ben akárcsak a delfou esetében, itt is –thy végződést kap a betű neve. A phithyrin dolgában általában az –i és –y okozza a bonyodalmat. A salathy viszonylag hűen követi az eredeti változatot, a szó végi –i és –y váltakozik. Az intalach -lach végződése szinte egyből –lechre változik, és így terjed primer és szekunder kontextusban is. A thothimos szintén változatos alakokat vesz fel. Valószínűleg a görög théta és a héber tet hatására a legtöbb alak theo– kezdettel másolódik a szekunder változatban. Az azathot pro r agathot változatban is hagyományozódik, illetve több másolatban elmarad a pro r és önmagában áll. Az yrchoni szó eleji y-ja és szóvégi i-je váltakozik az előzőekhez hasonlóan. A zothychin szekunder kontextusban valószínűleg a görög hatására az ÖNB Cod. 1609-től kezdve zeta lesz. A szóvégi –u és –i váltakozik, de nem figyelhető meg területi sajátosság, bár a francia területre inkább az –i végződés illik.

A fenti felsorolást figyelembe véve a következő megállapításokat tehetjük az ábécé betűinek neveiről. A szó végi –i / –u / –y mutatja a legnagyobb változatosságot, a betűk nevei a görög és héber ábécé hatására időnként hasonulnak azokhoz. A két leginkább eltérő kézirat Strasbourg Ms 326 (Lat 275), mely az egyszerűsítésre törekszik, ez és Paris Lat. 5239 megegyeznek. A Paris lat. 528 jelzetű változat teljesen más, mint a többi, ebben az esetben a másoló rendkívül kreatív volt. A Voss. Lat. F113 két további betűvel bővíti az ábécét. További tanulságokkal fog szolgálni egy majdani tanulmány, mely a betűk alakjainak változására koncentrál, a cél pedig elkészíteni az ábécé teljes kritikai kiadását, amennyiben már minden forrás rendelkezésünkre szolgál.

 

Melléklet

Az ábécék összehasonlító táblázata (.xlsx) innen tölthető le.

Hivatkozások

1 Josias Simmler, Aethici cosmographia: Antonii Augusti Itinerarium provinciarum (Basileae, 1575).

2 Henricus Stephanus, Dionysii Alex(andrini) et Pomp(onii) Melae Situs orbis descriptio: Aethetici Cosmographia (C.I. Solini Polyistor: Genève, 1577).

3 Die Kosmographie des Istrier Aithikos im lateinischen Auszuge des Hieronymus aus einer Leipziger Handschrift zum erstenmale besonders herausgegeben von Heinrich Wuttke (Dyksche Buchhandlung: Lipcse, 1853), xcv.

4 Michael W. Herren, ed., The Cosmography of Aethicus Ister: Edition, Translation and Commentary, Publications of the Journal of Medieval Latin 8 (Turnhout: Brepols, 2011).

5 René Derolez, Runica Manuscripta: The English Tradition, Werken uitgegeven door de Faculteit van de Letteren en Wijsbegeerte 118 (Brugge: De Temple, 1954).

6 Wuttke Die Kosmographie…, xc.

7 Herren, The Cosmography…, xvii.

8 Uo., lxii–lxiii.

9 Ethici Histri cosmographia, ex versione Latina D. Hieronymi. 4o pergameno. One I had with me, and one I left here, which is noted after.” The Private Diary of Dr. John Dee, and the Catalog of His Library of Manuscripts, from the Original Manuscripts in the Ashmolean Museum at Oxford, and Trinity College Library, Cambridge, ed. James Orchard Halliwell (London: John Bowyer Nichols and Son, 1842), 66.

10 Derolez, Runica…, xlviii.

11 Uo., xxv.

12 Ford. B. D. „Eius abcturio insequenter caracteres notauimus, quae a nostris caracteribus nullatenus conuenit: Hebraicis, Grecis, Latinis, Chaldaicis, Siriis atque Aegyptiis, quae nobis ex parte uicinae sunt. Hic uero suam litterationem et interpretationem inter reliquos philosophos per semetipsum nisus est, quae aliqui et quam plures gentilium scriptores in usos uarios scribuntur lineamenta diuersa ponentes.” Herren, The Cosmography…, 146.

13 Ford. B. D. „Ipsoque carmine talis caracteribus distinxit, ut nullius hominum legere uel deserere nodos possit: Ebreos caracteres resupinatos, Graecos incuruatos, Latinos duplicatos in similitudinem circi suosque apices in medium positos; metrico more conpositus sua laude sibimet solus sciebat. Qua in re in omne Graecia ad diuersos interpretes, qui tunc caelebre uariis problemis dissoluebantur, artem ipsius et adinuentionem necnon et propositionem enucleare non ualuerunt.” Uo., 162–164.

14 Ford. B. D. „Suos caracteres litterarum, quos adinvenit, ita distinxit. Explicit liber Aethici philosophi chosmografi, natione Schitica, nobile prosapia parentum. Ab eo enim ethica philosophia a reliquis sapientibus originem traxit.” Uo., 214–216.

15 Uo., 320–321.

16 Derolez, Runica…, 286.

17 St. Gallen, Stiftsbibliothek, Cod. Sang. 876.

18 Bernhard Bischoff, Die südostdeutschen Schreibschulen und Bibliotheken in der Karolingerzeit: Die vorwiegend österreichischen Diözesen (Wiesbaden: Otto Harrassowitz, 1980). Walahfrid Strabo és Rabanus Maurus kapcsolatáról bővebben ld.: Georg Baesecke, „Hrabans Isidorglossierung, Walahfrid Strabus und das ahd. Schrifttum”, Zeitschrift für deutsches Altertum und deutsche Literatur 58 (1921): 3–4:241–279.

19 Derolez, Runica…, xxxv–xxxvi.

20 Uo., 285.

21 Wilhelm Carl Grimm, Ueber Deutsche Runen (Göttingen: Deutschen Buchhandlung, 1821), 79–89.

22 Derolez, Runica…, 279.

23 Uo., 281.

24 Uo., 345.

25 Uo., 352.

26 Uo., 352.

27 Uo., 374–375.

28 Uo., 293.

29 Uo., 294.

30 Uo., 303–304.

31 Jelenleg a Francia Nemzeti Könyvtárban őrzik.

32 Derolez, Runica…, 406–407.

33 Bernhard Bischoff, Manuscripts and Libraries in the Age of Charlemagne, ford. Michael Gorman (Cambridge: University Press, 2007), 32.

34 Bernhard Bischoff, „Übersicht über die nichtdiplomatischen Geheimschriften des Mittelalters“, Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung 62 (1954): 1–27, 9.

35 Bern, Burgerbibliothek, Cod. 85.

36 Uo., 117r.

37 Uo., 116v–117r.

Vizualizáció: Markó Anita